Döbbenetes adatok az okostelefon használatáról

Manapság az okostelefon teljesen természetes kiegészítője a mindennapjainknak. Visszük mindenhová, majdnem mindent ezen intézünk és már szinte gyermekünkként szeretjük. De ha egy kicsit felnézünk a képernyőből, talán érezhetjük, hogy függővé is válhatunk.
Statisztika: okostelefon függőség

Egy infografikai elemzést készített a Designtaxi, melyből kiderült, hogy valóban mindenhol velünk van az okostelefonunk. A felmérésből kiderült, hogy a felnőttek 12%-a még a fürdőszobába is magával viszi a készülékét, 40%-uk pedig bevallotta, hogy a WC-n ülve is kezébe veszi telefonját.

Sokan szinte elaludni sem képesek anélkül, hogy végigpörgetnék a közösségi oldalak aktualitásait, tehát a hálószobában is ragaszkodnak a mobilhoz. Az emberek 61%-a úgy alszik el, hogy a párna alá teszi a készüléket, 56%-uk pedig ébredés után is rögtön a telefonhoz nyúl.

Vezetés közben tilos telefont használni, sajnos sokan viszont ezt nem tartják be. A felmérésből kiderült, hogy a sofőrök 75%-a már telefonozott vezetés közben. Sajnos ez az autóbalesetek arányában is látszódik, hiszen azok 26%-a a vezetés közbeni telefonozás miatt történik.

A megkérdezett tinédzserek fele beismerte, hogy függnek az okostelefonjuktól, de ma már a felnőttek is hasonló eredményt mutatnak: 44%-uk még nyaralás közben is folyamatosan a munkahelyi e-maileket figyeli.

Valamilyen szinten persze megkönnyíti életünket a modern technológia, azonban óvatosnak kell lennünk vele, mert könnyen eluralkodhat rajtunk!

Kapcsolódó cikkek

Néhány évmúlva nyílhat az első űrhotel

Voyager Állomás néven, 2027-ben nyílhat az első űrhotel

Néhány évvel ezelőtt csak álomnak tűnt, de úgy fest, hamarosan mégis valósággá válhat az űrszálloda.

Emberek agyába is ültethetik hamarosan az agyi chipeket

Hamarosan már emberek agyába ültethetik a Neuralink agyi chipet

Elon Musk elképzelései szerint minél előbb megkezdődhet az embereken történő kísérletezés.