Nemzetközi szállítmányozás - kihívások kora

Az utóbbi néhány év eseményei számos kihívás elé állították a nemzetközi szállítmányozásban részt vevő piaci szereplőket. Előbb a pandémia miatti lezárások, majd pedig fegyveres konfliktus nehezítette, nehezíti a szektor helyzetét. Hogyan maradhat mégis stabil az ágazat, hogyan alkalmazkodnak az érintettek?
Nemzetközi szállítmányozás - kihívások kora

Korábban aligha tapasztalt események borították fel a globális szállítás megszokott rendjét 2020 tavaszán. Egyik napról a másikra lehetetlenült el az áruk továbbítása még jól bejáratott útvonalakon is, és határzárak gördítettek akadályt a nemzetközi közúti szállítmányozás elé.

A kihívások új utakra visznek

A gazdasági szereplők kénytelenek voltak új megoldások után nézni, új stratégiákat kidolgozni. Az egyik, viszonylag kézenfekvő módszer az úgynevezett nearshoring, amikor például egy európai gyártó vállalat a korábban a Távol-Keletről beszerzett alapanyagokat, alkatrészeket közelebbi beszállítóktól igyekszik beszerezni. Ezzel párhuzamosan a felvevőpiacok is részben vagy egészben áthelyeződnek, így a nemzetközi szállítmányozás folyamata már egészen más viszonylatokon zajlik. Amit korábban tengerjáró hajók konténereiben szállítottak, azt ma közúton juttatják célba – jóval kisebb távolságokon.

Ez a változás azonban csak leírva tűnik egyszerűnek. Az új beszállító partnerek bevonása új logisztikai megoldásokat igényel, így hárul jelentős szerep és felelősség a szolgáltatói piac szereplőire. Számukra az egyik legnagyobb nehézség az volt, hogy rövid idő alatt újjászervezzék a felbomlott ellátási láncokat, igazodjanak az ügyfeleik új stratégiájához, preferenciáihoz, és egyáltalán az új piaci viszonyokhoz.

Értékes tapasztalatok

A logisztikai cégeknek ahhoz is tudniuk kell alkalmazkodni, hogy az egyes iparágakra nem egyforma hatással vannak a világgazdasági folyamatok, az egyes alap- vagy nyersanyagoknak való kitettségüktől függően eltérő mértékben érintettek. Ez az alkalmazkodóképesség önmagában is jelentős támaszt jelenthet a megbízóknak. Legalább ennyire számottevő az is, hogy az egyes piacokon tapasztalt mozgások alapján jó előre ki tudják tapintani a főbb tendenciákat. Az előrejelzéseik pedig az ügyfelek döntéseihez is fontos információt szolgáltathatnak.

A nemzetközi szállítmányozás szakértői

Ezekhez a képességekhez elengedhetetlen a számos országra kiterjedő jelenlét, ami biztosítja a széles körű piacismeretet, és lehetővé teszi a hatékony nemzetközi szállítmányozási megoldások alkalmazását. A több mint 90 éves Raben Group Európa meghatározó logisztikai szolgáltatója. A cégcsoport 15 európai országban rendelkezik saját érdekeltséggel, naponta több mint 9000 teherautóval vesz részt a helyi és a határokon átívelő áruforgalom lebonyolításában. A költséghatékonyságot és a fenntarthatóságot középpontba helyező üzleti modellje, valamint partnerhálózata révén a kontinens bármely pontja könnyen elérhetővé válik Magyarországról is.

Kapcsolódó cikkek

SEO, azaz keresőoptimalizálás: mit érdemes tudni erről

SEO, azaz keresőoptimalizálás: mit érdemes tudni róla

Az internet rengeteg módon megváltoztatta az életünket. Állj meg egy pillanatra és gondolj bele, hogyan is töltötted az idődet okostelefon, YouTube, emailek, Netflix és úgy egyáltalán, internet nélkül.

A legjobb magyar sportfogadó oldalak bemutatása

A legjobb sportfogadó oldalak Magyarországon

A legjobb magyar sportfogadó oldalakat mutatjuk be.

3+1 érv a digitalizáció fontossága mellett

3+1 érv a digitalizáció fontossága mellett

Hogyan segíti a vállalkozásokat a digitalizáció?