Az egereknek is túl apró az új fejlesztésű nano konzol
2014-es fejlesztése egy bankkártya méretű játék volt, amit bármikor zsebre lehetett vágni a kulcstartónyi termete miatt. Bates azonban tovább vitte az ötletet, most pedig elkészült a nano verzió is, ami megőrizte elődje Game Boy formáját.
A 3D nyomtatással készül konzol fedőlapja alatt hangszórót és egy 25 mAh-s akkumulátort is találunk, amivel akár egy órán keresztül nyomkodhatjuk az érményi szerkentyűt, már ha képesek vagyunk rá. Hiszen igazi kihívás egy ekkora konzolt használni, arról nem is szólva, hogy micsoda hunyorgások és mekkora összpontosítás szükséges ahhoz, hogy a 64x32 pixeles kijelzőn legalább csak nagyjából lássuk, hogy mi is történik éppen.
A 26 milliméter magasságú konzolon egyelőre egyetlen játékot van lehetős játszani, a Space Trash-t. Tehát a pöttöm készülék nem csak azért különleges, mert kicsit több, mint két centiben sikerült megidézni a nyolcvanas-kilencvenes évek játékát, hanem azért is, mert teljesen működőképes. Egyelőre a tervezője nem foglalkozik a termék piacra dobásával, de nem zárja ki, hogy forgalomba hozza majd, ha annyi érdeklődést mutatna a közönség a mini kütyü iránt.