Különleges bakelit lemezborítók - mutatjuk, hol készültek (fotók!)
Bartsch úgy nyilatkozott, hogy akkor merült fel benne a különös fotózás ötlete, amikor megvette a Joe’s All Stars lemezt (Trojan Records, 1969). Mivel Brixtonban él, így levitte a bakelit lemez borítóját a piacra, és újrafényképezte azt, a háttérhez igazítva. Aztán elkapta a láz, és több mint 50, 1967 és 1988 között készült bakelitlemezt fotózott le az eredeti helyszíneken. Azóta már az egész világot bejárta, és voltaképpen rengeteg bakelitlemez borítót eljuttatott azokra a helyszínekre, ahol azok eredetileg készültek.
Alex Bartsch sok helyszínt könnyedén megtalált, de voltak helyek, amelyek feltérképezése komoly fejtörést okoztak számára. A londoni Retracing Reggae Record Sleeves sorozatához az egész várost bebiciklizte, hogy elkészítse a londoni reggae zenei örökség térképét. Az elszánt fotós így emlékszik vissza azokra az időkre: „Néhány felvétel elkészítéséhez hajóval kellett haladnom a Regents-csatornán, fel kellett másznom egy tetőre az Old Street közelében, illetve bebocsátást kellett kérnem valaki előszobájába Hampstead-ben, Wembley-ben pedig egy hátsó udvarra kellett bekéredzkednem.”
Bartsch honlapján meg lehet vásárolni a Retracing Reggae Record Sleeves in London című könyvet, illetve további képei megtekinthetők az Instagramon.
A fotós Alex Bartsch éppen reggae bakelit lemezeket dokumentál azokon a helyeken, ahol a lemezek borítója eredetileg is készült.
Minden egyes lemezt felemel, hogy az minden gond nélkül összeolvadjon az eredeti helyszínnel.
Portfóliója lenyűgöző betekintést nyújt a londoni reggae zene történetébe, illetve más városokéba is.